2021. szeptember 12., vasárnap

demilitarizált övezet

Két ellenséges fél között fekvő terület, amelyen nem állomásozhatnak katonák, lényegében semleges területté válik.

2021. március 26., péntek

ramadán

A vallásos muzulmánok szigorú böjti ideje, amely egy hónapig tart. Ilyenkor napkeltétől napnyugtáig tilos ételt és italt fogyasztani.

mecset

Olyan muzulmán templom, amelyhez oszlopcsarnok és karcsú magas torony (minaret) is tartozik.

muszlim

Az iszlám valláshoz tartozó, annak követője. Az arab szó jelentése: magát Istennek alávető, engedelmeskedő.

hidzsra

Mohamed futása. Az iszlám időszámítás kezdete. Kr. u. 622-ben Mohamed családjával és barátaival Mekkából Medinába költözött.

fejadó

Más néven haradzs. A felnőtt nem-muszlim férfiaktól szedett fejadó, amelyet azok a muszlim államtól élvezett. védelemért fizettek.

Korán

 A mohamedán vallás szent könyve, mely a muszlimok életét szabályozza.

kalifa

 Mohamed utóda, az egyházat is vezető muszlim uralkodó.

iszlám

 Mohamed által alapított vallás, hívei a muszlimok.

dzsihád

"Törekvés". Az iszlám vallásban a hit ügyének szolgálatát és védelmét jelenti.

2020. április 26., vasárnap

therma

Római fürdők, amelyek nagyterjedelműek és pazar kialakításúak voltak. A fürdőberendezéssel kapcsolatban a szórakozás minden nemére, főképp testgyakorlatokra alkalmas helységekkel voltak ellátva.

forum

Főtér elnevezése az ókori római városokban. Ez volt a város központi tere: a törvénykezés, bíráskodás, a vallási élet és a piactartás is itt zajlott.

amfiteátrum

Kör alakú épület az ókori rómaikaknál; a gladiátor és állatviadalok megtartására szolgált. Eleinte fából, később kőből építették.

aquae ductus

A vízvezeték elnevezése az ókori Rómában. Hosszú időn keresztül bőven ellátták a városok lakosságát vízzel a városban és annak környékén levő források és kutak.

2020. április 5., vasárnap

légió

A római hadsereg legnagyobb önálló egysége. Létszáma korszakonként változott, a köztársaság korának végére 6000 fő (főként gyalogosok) volt létszáma.

veterán

Kiszolgált katona az ókori Rómában, aki leszerelés után földet és pénzt kapott.

gladiátor

Cirkuszi játékokon résztvevő bajvívő az ókori Rómában. Általában kiképzett rabszolgák voltak, de előfordultak köztük szabad emberek is.

2020. március 22., vasárnap

diktátor

1. Rendkívüli helyzetben rendkívüli hatalommal felruházott vezető az ókori Rómában, aki legfeljebb fél évig viselhette hatalmát, utána le kellett mondania.

népgyűlés

A törzsi-nemzetség társadalmakban és egyes ókori államokban a legfőbb döntéshozó testület. Tagjai szabad férfiak. Feladata a tisztviselők megválasztása és a törvények jóváhagyása volt.

plebejus

Az ókori római társadalomban az elszegényedett nemzetségtagokból és betelepedettekből kialakult réteg tagja.